Segítségkérés
„Ki segít, ha úgy érzem, becsaptak?”
A Portugáliában élő Maria válaszolt egy direkt levélre, ami természetes, növényi alapú kozmetikumokat hirdetett. A levél azt állította, hogy a Holt-tengeri sót tartalmazó bőrradírt 2 hétig használva tökéletesen megszüntetheti az arcán látható ráncokat. A francia vállalat azt is állította, hogy a titkos formulájukat egy hivatalosnak hangzó francia laboratóriumban tesztelték és fogadták el. Maria megrendelte a terméket, de négy hét használat után még ugyanannyi ránc volt az arcán, mint azelőtt. Maria sejtette, hogy félrevezették, ezért leellenőrizte a francia laboratóriumot az interneten, és megtudta, hogy nem is létezik. Megpróbálta felhívni a vállalatot, hogy visszakérje a pénzét, de senki nem vette fel a telefont, és nem válaszoltak az e-mailjeire sem.
Végül a felbosszantott Maria a portugál Európai Fogyasztó Központhoz (ECC) fordult segítségért. A portugál ECC felvette a kapcsolatot az ECC hálózat francia irodájával, ez utóbbi egyenesen a kereskedőhöz tudott fordulni, majd jelentette a gyakorlatot a francia fogyasztóvédelmi hatóságoknak. A kereskedőt megbüntették, és kötelezték a félrevezető hirdetések megszüntetésére.
Vitás kérdések megoldása
Ha úgy érzi, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat áldozata lett, ne essen kétségbe! Számos lehetősége van tanács vagy segítség kérésére.
1. lépés
Tanácskérés
Első lépésként győződjön meg róla, hogy a panasza jogszerű, és hogy valóban hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat áldozata lett. Legjobb, ha a helyi fogyasztói társasághoz, vagy az ECC hálózat egyik tanácsadó központjához fordul.
1. Az Ön országában működő nemzeti fogyasztói társaságok általában ismerik az országban működő csalókat. Tanácsot tudnak adni a helyi problémákat illetően.
Nemzeti fogyasztói szervezeteket itt talál.
2. Az Európai Fogyasztói Központok hálózata (ECC-hálózat)
A fogyasztó tanácsadó központok segítenek a fogyasztóknak a határokon átívelő viták megoldásában. 2005. januárban hozta létre az Európai Bizottság, együttműködve a nemzeti hatóságokkal. A központok információt nyújtanak, tanácsot és segítséget adnak a fogyasztók számára panaszok és vitás kérdések esetében.
További információ: European Consumer Centres Network (ECC-Net)
2. lépés
Nyújtsa be panaszát
3. Ha a fogyasztói társaság vagy az ECC-hálózat tanácsadó központja megerősíti, hogy a panasz benyújtása jogos, alább megtalálja az illetékes hatóságokra mutató hivatkozást. A nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság jogosult a panaszok elbírálására, vagy a megfelelő jogi eljárások kezdeményezésére. A nemzeti jogszabályok alapján ezek a hatóságok vagy bíróságok dönthetnek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetéséről.
További információ: National consumer associations
(kattintson országa zászlójára)
Néhány hasznos hivatkozás:
- Az Európai Fogyasztói Központok (ECC) hálózatának weboldala:
http://ec.europa.eu/consumers/redress_cons/index_hu.htm - Európai Fogyasztói Központok (ECC) hálózata. Használja az interaktív térképet az Önhöz legközelebbi tanácsadó központ megtalálásához:
http://ec.europa.eu/consumers/redress_cons/webcenters_hu.htm - Európai Fogyasztói Központok (ECC) hálózata. Töltse le az európai tanácsadó központok listáját:
http://ec.europa.eu/consumers/redress_cons/docs/ecc_network_centers.pdf - Információ és a nemzeti és európai fogyasztói szervezetek listája:
http://ec.europa.eu/consumers/empowerment/cons_networks_hu.htm - Egyéb problémák a kereskedelmi tájékoztatással vagy reklámozással kapcsolatban?
http://www.easa-alliance.org/about_easa/en/easa_members.html